2015. augusztus 12., szerda

10. Fejezet

Bonjour!
Már vártam ezt a részt, ugyanis választ kaptok arra, hogy mi volt mindig Cassynél ez a folytonos hangulatingadozás. Tudom, hogy kicsit későn hoztam ezt a részt (is), csak tudjátok, nyár van, és nem görnyedhetek egész nap a gép előtt, meg gondolom ti sem azt teszitek, hanem kihasználjátok ezt az utolsó hónapot, arra, hogy kipihenjétek magatokat, a sulira. Nem tudom, igazából, hogy mikor lesz a következő rész, ebben a hónapban, vagy a következőben, de mindenképpen sietni fogok vele!
Jó olvasást!
Love you all.♥

- Oké, figyelj, Cassy! - fogta mindkét vállam Louis. - Amit most láttál, nem szabad elmondanod bárkinek is, itt az intézetben! - nézett mélyen a szemembe.
- Erről a dologról csak velünk beszélhetsz - vette át a szót Niall.
- Vagy akár kérdezhetsz is - beszélt most Zayn.
- Esetleg, egyáltalán nem beszélünk róla - mondta az a srác akinek a nevét nem tudom.
- Beszéljük meg, most - állította meg a liftet Harry.
- Haver, normális vagy?! - kiáltott Niall.
- Le kell ülnöm - suttogtam a nagy hangzavarban, ami kialakult a fiúk között. Mivel egyik sem figyelt rám, így tehetetlenül rogytam a földre, és a hátamat a hideg falnak döntöttem. Mélyeket sóhajtottam, majd lassan becsuktam a szemem, és próbáltam nem gondolni arra, hogy éppen most hol is vagyok. Hülye klausztrofóbia! A fiúk veszekedése egyre hangosabb és hangosabb lett, nekem pedig kezdett egyre jobban elegem lenni belőlük.
- Hol van Cassy? - törte meg a vitát újra az a srác, aki még nem mutatkozott be nekem.
- Neked kéne rá vigyázni, Liam - köpte oda Harry. Legalább a fiú nevét megtudtam.
- Mi az hogy nekem?! - és újra elkezdődött...
A szemem még mindig csukva tartottam nehogy sikoltó rohamom előtörjön, mikor meglátom, hogy egy ideje egy szűkös helyiségbe vagyok bezárva. Nem! Egy réten vagyok. Szabadon! Hallgatom a madarak csicsergését, érzem a Nap simogató, meleg sugarait a kezeimen, és az arcomon, míg a dús, élénk zöld fű csiklandozza a talpam, ami mosolygásra késztet. Lassan megszűnnek a gondok, eltelnek a percek, a gondolatmenetnek vége, és újra itt vagyok... EBBEN A SZŰKÖS KICSESZETT LIFTBEN, EGY VESZEKEDÉS KÖZEPÉN. Hirtelen nyitom ki a szemeimet, nézek körül, és megállapodok egy személynél. Nyöszörögve elkezdek kúszni a koszos padlón, egészen az Ő lábáig, amit erőtlenül szorítok meg, amennyire csak tudom. Esetlenül lenéz rám, majd a szája felveszi az "o" alakot, végül leguggol hozzám.
- Minden rendben? - kérdezi, mire én reflexszerűen rázom a fejem nemleges válaszként. - Klausztrofóbia? - tűrte a fülem mögé az egyik kósza tincsem, miközben bólogattam. - Valaki indítsa újra a liftet - beszélt hangosabban Niall, a fiúk pedig csendben maradtak, és Louis azonnal nyomkodni kezdte a gombokat.
- Haver, mi a szart csinálsz? - kérdezte Zayn.
- Nem látod milyen szarul van? - mutatott rám, miközben folytatta az eddigi cselekedetét.
- Nézd, ezt kell megnyomni - mutatott egy sárga négyzet alakú gombra Liam, amit utána megnyomott. A lift elkezdett rázkódni, de nem észleltünk más mozgást. Na, ne! Csak ezt ne!
- Bassza meg, beragadtunk! - nyögte Harry.
- Tartsátok a falakat! - sikoltottam hirtelen, közben felváltva néztem a fiúkra. - Nem halljátok?! Összefognak minket nyomni! - zokogtam, és felálltam. Elkezdtem tartani mindkét kezemmel az egyik falat, míg a vele szemben lévőt a jobb lábammal támasztottam. - Segítsetek, nem bírom egyedül! - sírtam megrökönyödve.
- Cassy, nyugi. Shh... - ölelte át valaki a derekam. Lassan megemelt, és az ölébe ültetett, így én a vállába fúrtam az arcom. Halkan elkezdtek énekelni egy dalt, amitől lenyugodtam, amennyire csak lehet. A következő pillanatban hangos szirénázás töltötte be a kicsiny teret, ami fülsüketítően vízhangzott. Amilyen gyorsan csak lehetett a fülemre tapasztottam mindkét kezem, hogy enyhítsem a zajt.
- Mi történik? - hallottam meg Niall hangját, már ha az Ő volt...
- Megtámadtak minket - válaszolt Harry olyan hangosan, ahogy csak tudott. Villámként csapott belém a felismerés:
- Justin! - kezdtem elütni az ajtót, hátha valami csoda folytán kitárul előttünk.
- Cassy! - hallottam meg a hangját, amitől bekönnyesedett a szemem.
- Itt vagyok! Beragadva ebbe a szarba - ütöttem ököllel az ajtót.
- Ne aggódj, kiszedünk onnan. Srácok, gyertek, megtaláltam! Állj hátrébb - figyelmeztettet én pedig, mint valami jó kislány, hátrébb léptem. A liftajtó lassan kezdett szétnyílni, majd meg láttam Őt. Rám nézett, és a kezét nyújtotta, hogy kihúzzon, mert kicsit lentebb voltunk a kelleténél. Ahogy kihúzott, én olyan gyorsan öleltem meg, majd ránéztem az öt fiúra akik a liftben álltak, és minket néztek.
- Most gyertek ki, mert nem bírjuk sokáig! - nyöszörögte Adam, miközben erősen tartotta az egyik ajtót.
- Nem - válaszolt komoran Louis, nekem pedig lehervadt az arcomról az a görbe vonal, ami eddig az arcomon ékeskedett.
- Miért? - suttogtam.
- Mert kinek kell az ellenség segítsége? - kérdezett vissza Harry.
- Hagyjad, Cassy, nem változik a döntésük - mondta Lewis, és láttam rajta, hogy kezdi elengedni a liftajtót.
- El ne merd engedni azt a szart! - ordítottam rá.
- De... - kezdte.
- Nincs de! - intettem le. - Srácok, ti meg most húzzátok ki a picsátokat onnan, vagy vissza megyek, de annak nem lesz jó vége - néztem rájuk szigorúan.
- Miért akarsz ennyire segíteni nekünk? - kérdezte Zayn.
- Mert ti is segítettetek rajtam - szipogtam, majd hallottam, ahogy a sós könnycseppem a földre koppan. - Kérlek - suttogtam, és becsuktam a szemem.
- Nem szeretjük, ha sír egy lány - szólalt meg hang felettem, mire kipattantak a szemeim, és felnéztem.
- Olyan makacsok vagytok, hogy az hihetetlen! - öleltem meg mindannyiukat. egyszerre.
- Oké, Cassy, most már gyere ide - mondta ridegen Justin.
- Mi van bIeber, nem mondták, hogy csak akkor szabad használni az erődet, ha terepen vagy, vagy harcolsz? - köpte oda Liam. - Ja, várjuk. Te hoztad létre, akkor, mikor mi használtuk a sajátjainkat, rajtad.
- Fogd be! - szorította ökölbe a kezét.
- Mi folyik itt? - néztem, hol Justinra, hol az öt srácra.
- Nem mondod, hogy még nem mondtad el neki - kiáltott Harry, majd mind az öten hangosan felnevettek.
- Ehhez semmi közötök - szűrte ki a fogai között.
- Dehogyis nincs - komorodott el azonnal Niall. - Minket is megszeretett. Csak tudod mi a különbség?
- Hogy mi nem használtuk rajta az erőnket - válaszolt Louis, pedig nem is neki ment a kérdés.
- Tudom, oké?! - fakadt ki, az a személy aki három perce kimentett a szűk helyről.
- Akkor mond el neki, hogy hipnotizáltad, és úgy szeret téged - kiabált Zayn. - Jaj, várjunk. Most én elmondtam, igaz? - tettette a meglepődöttet.
- Megöllek, Malik! - indult meg Justin, de én elé álltam. - Menj az útból Cassy! - nézett mélyen bele a szemembe.
- Ez igaz?! - kiabáltam.
- Nem akarlak bántani, úgyhogy most vagy arrébb mész, vagy én doblak el - mondta nyíl egyenest a szemembe.
- Nem akarsz bántani, de eldobnál a francba. Okos, vagy baszd meg! - tapsoltam iróniával a hangomban.
- Oké, elég! - kiabált, majd a vállamnál fogva felemelt, és eldobott, irtózatosan nagy erővel. Én csak szárnyaltam, és vártam a fájdalmas földre érkezést, ami nem lesz piskóta. Fel sem tűnt, hogy csukva tartom a szemem, így kinyitottam, hogy felkészüljek a becsapódásra. Láttam, a szőnyeget, és azt is, hogy nem kis sebességgel közeledem felé. Már csak egy kicsi választott el tőle, végül egy fehér szobában ébredtem, és nem volt semmi bajom. Kórházban vagyok?

2015. július 10., péntek

9. Fejezet

Bonjour, csibék!
Drágaságaim, el sem tudjátok képzelni mennyire örülök az előző résznél a 8(!!) kommentnek. Egyszerűen, mikor megláttam, leesett az állam. Meg még ott van a több, mint 4000 oldalmegjelenítés... Komolyan, nem tudom, hogy hogyan tudnám megköszönni, na, meg a plusz egy feliratkozót is köszöntöm a blogomon!:') Eredetileg a jövőhéten hoztam volna a részt, de eszembe jutott, hogy én holnap táborba megyek, és jövő hét szombaton jövök haza... A vasárnapi napot meg tuti, hogy pihenéssel tölteném, szóval... Most hoztam nektek:3
Jó olvasást!
Love you all.

- Na, gyere a főnök látni akar - tapsolt egyet a szőke. Pislogtam párat, ránéztem, majd elindultam felé. Becsukta magunk után az ajtót, így a fiúkat magukra hagyva indultunk tovább. - Egyébként Niall - nyújtotta a kezét.
- Cassy Black - ráztunk kezet.
- CASSY BLACK? - üvöltötte el magát meglepődötten, mire a két srác megjelent az ajtóban, ahonnan néhány másodperce kijöttünk.
- Baszdmeg... - nyögte Louis.
- Engem meg fognak ölni.... - sápadt el Harry.
- Sípol a fülem - "masszíroztam" a bal fülem.
- Engem is kinyírnak - nézett Niall a göndörre.
- Miért? - lepődtem meg..
- Te nem tudod...? -  kérdezte Louis.
- Mit kéne tudnom? - emeltem fel egy kicsit a  hangom. Nagyon rossz előérzetem van...
- Inkább megmutatjuk - szólt halkan Harry, és elindult. Jobb oldalamon Louis, míg bal oldalamon Niall "őrzött". Végig mentünk egy hosszú folyosón, aminek a végén egy lift volt. Harry megnyomta a felfele mutató nyilat, és a lift ajtó pedig kitárult előttünk. Bementünk, és Niall megnyomta a négyes gombot. A felvonó könnyedén, de gyorsan megindult felfelé. Halk csilingelés jelezte, hogy megérkeztünk a negyedik szintre. Kiléptünk a liftből, és még egy hosszabb folyosó fogadott minket, aminek a végén egy bőr burkolatú ajtó állt. Megálltunk előtte, Niall kopogtatott rajta, és kinyitotta azt. Egy nem kicsi iroda tárulkozott elénk. A helyiségben a vörös és a fekete szín dominált. Az ajtó előtt egy fekete fa asztal állt, és mögötte egy ugyanolyan színű bőr gurulós szék, ami háttal volt nekünk.
- Főnök, megjöttek - szólt jobb oldalról egy kreolbőrű srác.
- Én is tudom, Zayn - kiabált, és a srác felé repült egy kés, amit időben észre vett, így ellépett előle. Elképedve néztem a falból kiálló kést, ahol eddig a fiú feje volt. - Végre, hogy ide értetek - fordult meg a titokzatos személy a székkel együtt. Rettentően ismerős volt a férfi aki velem szemben ült... De mégis honnan? - Gondolom most azon agyalsz, hogy honnan vagyok ilyen ismerős neked... - nézett a szemembe. - Gyere ide, és meg mutatom - nyújtotta a kezét, miközben felállt a székből. - Na, ne félj - mosolyodott el.
- Nem félek - szűrtem ki a fogaim között, majd gyors és dühös léptekkel megindultam felé. Mikor elé értem, meg szorítottam a kezét. Hirtelen éles fényt láttam, végül minden kitisztult.
Egy kórházban vagyok. Előttem egy anyuka éppen szül. Az orvos biztatja, hogy nem kell sok, és kint van a 9 hónapja várt gyermek. Nagy sóhajtás hagyja el a nő száját, majd egy kisbaba hangos sírása jelzi: Megszületett a...
- Kislány lett - fogta a karjai közé az orvos, majd átadta az anyukának.
- Hát, szia - gügyögött neki. Közelebb léptem és jobban megnéztem őket. Halvány mosoly szökött az arcomra, de egy valami nem kerülte el a figyelmem: Hol van az apuka? Amint ezt megkérdeztem magamban az ajtó kicsapódott, és egy lihegő férfi lépett be akinek a feje le volt hajtva.
- Van egy lányunk - mondta az anyuka, a férfinek, vagyis az apukának. - Mi legyen a neve?
- Cassy - emelte fel a fejét az ajtóban álló apuka.
- Szia, Cassy Marie Black - mosolygott ismét az anyuka...  Nekem.
Újabb éles fény jött, végül visszatértem a valóságba, és végig néztem az "apámon". Szét tárta a karjait az a személy akiről évekig azt hittem, hogy évekig halott. KÖZBEN MINDVÉGIG ÉLT, ÉS NEM FOGLALKOZOTT VELEM! 
- Na, gyere ide, ne kéresd magad - terült szét egy nagy mosoly az arcán.
- Te ugye most csak viccelsz? - néztem a szemébe - 15 évig azt sem tudtam mi van veled. Csak leléptél, egy szó nélkül, és most megmutatod nekem a születésemet, amiről le is késtél! Egyébként hogyan csináltad ezt az egészet? Miért tűntél el? Miért jöttél vissza? Kik ezek a gyerekek? - mutattam végig az öt fiún. - Miért vagyok itt? Mit akarsz tőlem? Miért...?
- Tudom, hogy rengeteg kérdésed van, amikre válaszolni fogok - tette a vállamra a kezét, amit azonnal le is löktem magamról.
- És mégis mikor? - szűrtem ki a fogaim között.
- Idővel - lépett egyet hátra.
- Ez nem válasz - csóváltam a fejem.
- Srácok, vigyétek a szobájába - parancsolt a fiúknak.
- Gyere - karolta át a derekam Harry. Mind a hatan kijöttünk az irodából, és elindultunk a lift felé. Az agyam eszeveszettül kattogott az előbb történteken. Hogy tudta megmutatni a születésem?
- Fiúk - megálltam, és végig néztem rajtuk -, egy valamit nem kérdeztem meg... Vissza mehetnénk?
- Ez nem valami jó ötlet - simogatta meg a felkarom Niall. - Kicsit felhúztad, és ilyenkor nem ajánlatos zavarni őt... - vakarta meg zavartan a tarkóját, miközben rátekintett a fiúkra.
- Rendben - sóhajtottam. Amint elérkeztünk a lifthez, Louis megnyomta a hívógombot, és a felvonó ajtaja kitárult előttünk. Egyesével beszálltunk, miután elhelyezkedtünk kinéztem a még nyitott ajtón. Egy srác éppen az apám irodájába indult. Lassan kinyitotta az ajtót, majd egy állati üvöltés harangozta be az egész folyosót.
- Zayn, nyomd meg a gombot - kiabált Harry a kreol bőrű fiúra. Amilyen gyorsan csak tudta megnyomta a harmadik emeleti gombot, végül az ajtó elkezdett becsukódni. Gyorsan előre kaptam a két kezem, és a két ajtóra tapasztottam a kezem, hogy ne csukódjon még be. Tovább néztem az ajtót, majd egy letépett alkar repült ki az irodából. A srácok minden erejükkel elvették a kezeimet a lift ajtókról, én pedig teli torokból hangos sikításba kezdtem. Az apám nem egy ember...

2015. június 26., péntek

8. Fejezet

Bonjour Borsók!
Nem tudom elhinni. Hogy? Hogyan...? Mivel érdemeltem ki? A z előző részhez 6(!!!) kommentet kaptam. Huh, amikor megláttam, komolyan elkezdtem sírni. Nem tudjátok elhinni mennyire nanagy öröm volt ez nekem. Köszönöm!:') És örömmel láttam, hogy túlléptük a 3000 oldalmegjelenítést, aminek leírhatatlanul örülök. Tudom, hogy nem nagy szám másoknak, de nekem az, és sokat jelent. Szóval köszönöm szépen!♥ És hogy vagytok? Kinek hogyan telt az utolsó napja a suliban? Nekem igazán elfogadható volt^^ Meséljetek valamit, mert kíváncsi vagyok, és érdekelnek az olvasóim:3 Egyébként sajnálom, hogy ilyen lassan jött a rész, de nem volt időm, vagy nem tudtam, hogyan folytatni, mert mindenképpen szerettem volna egy csattanót bele, ami remélem, hogy sikerült is!:) Szóval tényleg, nagyon sajnálom!♥
Love you all.♥


Itt ülök Bella ágya mellett. Nehéz elhinnem, hogy Őt is megerőszakolta az a szemétláda. Már ahogyan belegondolok, ökölbe szorul a kezem, mélyebben veszek levegőt, és a düh átveszi felettem az erőt. Ha még élne, gondoskodnék rajta, hogy ne így legyen. Bella óvodáskorom óta a legjobb barátnőm, és nem hagyom, hogy bárki bántsa Őt, akár fizikailag, akár lelkileg. Olyan nyugodtan alszik. Valószínűleg, mikor felkel rengeteg kérdése lesz. Eddig fel se tűnt, de nagyon hiányzott. Hogy mindig megtudott nevettetni, mikor segített minden dolgozatnál, hogy meglegyen legalább a hármas. Annyi mindent köszönhetek neki, amiket nem tudom, hogy hogyan tudnám megköszönni neki.
- Cassy, enned kéne - jött be Lewis a szobába.
- Majd eszek, ha felébred - suttogtam.
- Lassan négy napja nem ettél. Belefogsz halni az éhségbe - hallottam az aggodalmat a hangjában.
- Nem érdekel - rántottam meg a vállam miközben tovább néztem az előttem nyugodtan alvó lányt.
- Szerinted mit szólna Bella, ahhoz, hogy négy napja nem eszel? - kérdezte, én pedig végül ránéztem.
- Biztos, hogy nem örülne - adtam meg magam.
- Akkor gyere - nyújtotta a kezét, amit meg is fogtam. Kiindultunk Bella szobájából, így őt magára hagyva. Mielőtt lementünk volna a lépcsőn, megálltam, amitől Lewis is. Rám nézett, majd megszólalt:
- Baj van?
- Félek.
- Mitől? - nevetett egy sort.
- Négy napja nem láttak. Borzalmasan nézhetek ki, és az csak rátesz egy lapáttal, hogy le is fogytam.
- Nyugi, jól nézel ki - eresztett egy mosolyt felém. Lassan elindult, majd követtem én is. Rettentően féltem. Nem voltam készen arra, hogy így lássanak a többiek. Megcsapott a magabiztosságom. Annyira megváltoztam az elmúlt néhány napban, mikor elraboltak. Nem érzem azt, hogy ez én lennék. Valami történt velem, és meg kell tudnom, hogy mi. Csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá... Minden lépésnél egyre közelebb érünk a konyha padlójához, bennem pedig csapong a félelem. Lewis elengedte a kezem, lesietett a lépcsőn, és rám nézett. Mélyet levegőt vettem, és elindultam. Nem nézek fel... Lehajtott fejjel sétáltam lefele, miközben azon agyaltam mit mondjak nekik. Cassy Black, mi a fene ütött beléd?! Te nem félsz semmitől! Azt a dagadt állatot is megölted, aki a legjobb barátnődet megerőszakolta! Szólalt fel a belső énem. Igaza van. Mintha villám csapott volna belém: Felcsaptam a fejem, és körülnéztem a kis társaságon.
- Sziasztok - intettem egyet. Sophie szó nélkül futott felém, és a nyakamba ugrott. Halkan felnevettem, és visszaöleltem.
- Te nem meghaltál? - törte meg a csendet a szőke.
- Ha nem mentelek meg akkor te lennél halott, drága - vetettem egy gúnyos mosolyt rá, miközben Sophie elhúzódott  tőlem.
- Jó én csak kérdeztem - tette fel védekezően a kezét.
- Inkább meg se szólalj! - morgott Adam, amitől nekem mosoly szökött az arcomra. - Na, gyere ide  -tárta szét a karjait, azért hogy megölelhessem. Lassan indultam meg felé, és már csak néhány lépés választott el attól, hogy a karjaiba zárjon, de egy éles sikoltás hallatszott fentről. Bella! Villámsebességgel futottam fel a lépcsőn, egészen a szobáig ahonnan a sikoltás hallatszódott. Hirtelen rántottam fel  az ajtót, és körbe néztem a szobában. Sírt. Felkapta a fejét, rám nézett, és a szája felvette az "o" alakot.
- Cassy? - suttogta meglepedten.
- Bella - szökött könny a szemembe.. Hallottam, hogy jönnek a többiek, végig a folyosón, de nem fordítottam nagy figyelmet rájuk. Bella arcára, lassan ment át a félelem, majd megszólalt - Vigyázz! Mögötted! - mutogatott. Hátra fordultam, és a fiúkkal találtam szembe magam.
- Nyugi, nem fognak neked ártani. - tettem egy lépést felé, miközben komoran nézett engem. Egyre közelebb értem hozzá, és egyszer csak  felpattant az ágyról, és szorosan megölelt.
- Hiányoztál  - kezdett el sírni megint.
- Te is nekem- suttogtam.
- Minden rendben? - kérdezte egy hang, amit nagyon rég hallottam.
- Persze - válaszolt, egy másik hang amit úgyszintén régen hallottam... Justin.
- Látom felébredt - mosolygott Bellára.
- Igen - válaszolt félénken.
- Nyugi, itt senki nem fog bántani - nyugtatta meg Mr. Knight.
- Cassy, jól érzed magad? - kérdezte kétségbe esetten Lewis, mire megcsóváltam a fejem és minden elsötétült...

***

Hangokat hallok. Kávé illatot érzek. A szemeim ólom súlyúak, így nagy nehezen megpróbálom kinyitni őket...
- Mit csináljunk vele? - kérdezte egy hang, amihez nem tudtam arcot párosítani.
- Még nem tudom - jött a válasz.
Nagy csend következet, így nagyobb levegőt vettem, ami valószínűleg feltűnt a két "hangnak". Lassan kinyitottam a szemeim, mivel már nem csinálhatok, úgy, mintha aludnék. Pislogtam néhányat majd, elfordítottam a fejemet jobbra. Két férfival találtam magam szembe, körülbelül három méterre tőlem.
- Hol vagyok? - kérdeztem rekedten.
- Tessék, igyál - adott egy pohár vizet az egyik. Miután megittam, végig néztem rajta: teljes feketében volt, a kissé hosszú haja a vállára lógott, és a kék szemeivel engem fürkészett.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Ne nyáladdzatok már - mondta gúnyosan a másik. Rákaptam a tekintetem. Ő is ugyanolyan színbe volt, mint a másik, csak neki még hosszabb volt a haja, amit egy hajpánt szerűséggel fogott hátrább. Zöld szemeivel, ha ölni tudott volna, már rég a koporsómban feküdnék. - Mit bámulsz már?! - ordított le.
- Kik vagytok ti? - kérdeztem félénken.
- Louis vagyok, ez a goromba barom pedig Harry - válaszolt a kék szemű.
- Milyen goromba barom? Tök normális vagyok - húzta ki magát, és a végére elröhögte magát.
- Hát azt nem mondhatnám... - kezdte el vakargatni a tarkóját, mire Harry ráugrott a hátára és bele harapott Lou vállába, amitől a fiú hangosat ordított.
- Rohadj meg, Styles! - ledobta a hátáról, utána ráugrott a földön fekvő Harryre, és ott kezdte elütni, ahol csak tudta. Hangosabbnál hangosabb nyögések, kiabálások, és morgások(?) hallatszódtak el, amin én csak nagyokat nevettem, mire az ajtó kicsapódott.
- Mi a szart csináltok?! - üvöltötte el magát az ajtóban álló szőkeség.
- Megharapott! - vágta rá rögtön Louis.
- Rám ugrott! - védte magát Harry.
- Összeverekedtek! - mutattam rájuk, amire mindhárman rám néztek.
- Felébredt! - mondta a két fiú a földön fekve.
- Éhes vagyok! - néztem a (még mindig az ajtóban álló) szőkeségre.
- Király, én is! - mosolygott.
- Mit keresek itt? - tettem fel a régen bent tartott kérdésemet.
- Csak betörtünk egy főhadiszállásra, mindent fel borítottunk, kit tudtunk megöltünk, téged is akartunk csak a főnök azt mondta, hogy téged hozzunk el - magyarázta.
Remek! Elraboltak az elrablóimtól! Eljönnek értem a srácok? Vagy lehet őket is megölték?

2015. június 5., péntek

7. Fejezet

Bonjour!
Azon gondolkoztam, úgy a héten, hogy eltörlöm a komment határt. Igaz, megint összejöttek a kommentek, aminek nagyon örülök, de így rájöttem, hogy ez az egész szerintem zsarolás. (Ne ítéljetek el ez csak az én véleményem!) Szóval, tegnap nem volt suli, és ma se (legalábbis nekem, haha), holnap meg ugye hétvége, ezért ma hozom nektek a részt, mert régen volt, és mert unatkozom, meg már kitaláltam mi fog benne történni, és nem bírok magammal, hogy ne írjam le nektek, haha.♥
Jó olvasást, és nem muszáj kommentelni!
Love you all.♥


- Cassy - suttogta valaki a fülembe -, ébresztő. Csere van - lassan kinyitottam a szemem és a hang mellé egy arc is társult, amin elkellet mosolyodnom, hogy ő ébresztett.
- Jó reggelt - szóltam reggeli, nyomott hangon.
- Neked is hercegnő - mondta bizonytalanul az utolsó szót.
- Tetszik ez az elnevezés - nevettem halkan, miközben felültem, és magam mellé néztem. Justin sehol.
- Magadra hagylak, hogy feltudj öltözni.
- Köszi, Adam - néztem a szemébe.
Becsukta a kocsi ajtót, magamra hagyva, miközben a táskámban turkáltam valami normális gönc után. Mikor megtaláltam, felkaptam magamra, kicsaptam az ajtót, amitől minden szempár rám szegeződik. Berúgom a lábammal, és elindulok a kis társaságunk felé, akik egy nagy halvány sárga, két emeletes, házat néznek. Végig mérem az egész házat, végül a többieket pásztázom.
- Jó reggelt fiatalság! - szólalok fel.
- Neked is - ölelt meg Sophie. - Megyek aludni, jó éjt! Vagyis... Jó napot? - vágott egy fintort.
- Menj aludni, tényleg fáradt vagy - nevettem hangosan.
Kijelentésemre kitárta a kocsi ajtót, Adam pedig követte, és előkészültek az alvásra. Ránéztem Lewisre egy olyan "Te nem mész aludni?" fejjel.
- Nem - válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
- Honnan...
- Olyan kiszámítható vagy - eresztett egy halk nevetést.
- Mert reggel van - adtam a sértődöttet.
- Inkább menj köszönteni a barátodat - biccentett Justin felé.
- Mi nem...
- Ezt mond a lila foltnak a nyakadon - szólt, én pedig automatikusan kaptam oda a kezem. Fájt.
- Gonosz - néztem Lewisre szúrós szemmel.
- Csak igazságos - kacsintott.
- Jó reggelt Csipkerózsika - ölelt meg, amitől egy mosoly húzódott a számra. Oldalra fordította a fejét, így megérintve a szívás nyomát. Halkan felszisszentem az érzés miatt. - Fáj? - dörmögte a nyakamba.
- Igen - suttogtam a fülébe. Nem értem ezt az egészet. Néhány napja raboltak el, de én együtt vagyok azzal akit az elején meg is öltem volna, annyira utáltam. Most meg itt aggódik értem, mert fájdalmat okozott nekem. Én nem ilyen vagyok! Sosem voltam szerelmes, sosem éreztem milyen ha tényleg boldog az ember. Valamit csináltak velem. Nem tudom még, hogy mit, de kiderítem!
- Ne haragudj - szorított még jobban magához.
- Nem haragszom - szóltam szárazon, amitől elengedett és belenézett a szemembe. Gyönyörűek. Elakarok szakadni csodálatos íriszeitől, de egyszerűen nem megy. Magával ragadt. Késztetést érzek arra, hogy megöleljem, végig puszilgassam mindenhol, ahol csak tudom. Már megint mi van velem?!  Nagy erőfeszítések közepette sikeresen elszakadok a szemeitől, és a házat kezdem el nézni, ami körülbelül 50 méterre lehet tőlünk. Leülök a kék kockás takaróra, miközben tovább gondolkodom mi történik körülöttem. Nem tudom milyen szerelmesnek lenni, nem tudom milyen mikor valaki aggódik érted, vagy te aggódsz érte. Nem tudom milyen félni, vagy milyen féltve lenni. Ezek olyan érzések amiket eddig nem éreztem, de érezni akarok! Csak nem így... Nem ilyen gyorsan.
- Mit kell csinálni az emberrel, ha meglátjuk? - néztem Lewisre
- Meg kell ölni. Az ilyen gerinctelen emberek nem élhetnek - válaszolt ridegen, miközben a házat nézte. Hirtelen felindulásból felálltam amit mindkét fiú eléggé meglepetten nézet, végül is csak most ültem le. Oda léptem az autónkhoz kinyitottam az anyósülés mögötti ajtót, keresni kezdtem az egyik fegyvert, amit meg is találtam. Feltúrtam Justin táskáját is egy hangtompítóért, mert semmi kedvem lerendezni még a szomszédokat is. Örömömre szolgálva megtaláltam, így halvány mosollyal kimásztam az autóból, és utamat a ház felé vettem. Felcsatlakoztattam a hangtompítót a fegyverre, amitől még maga biztosabban haladtam tovább.
- Te meg hova a csudába mész?! - ragadta meg a kezem Justin.
- A házhoz. Lewis azt mondta meg kell ölni a pasast. Mire várunk?! Itt figyeljük pedig csak annyi lenne az egész, hogy berúgjuk az ajtót, a csávó fejébe eresztek egy golyót, és vége van. Mehetnénk vissza Mr. Knighthoz - adtam a tudtára.
- Ez nem ilyen egyszerű - szűrte ki a fogai között idegesen.
- Csak figyelj - mondtam, és kibiztosítottam a fegyvert, a kezem meg kirántottam a fogásából, így újra neki iramodtam a háznak. Néhány lépésnyire volt már csak tőlem, összeszedtem minden bátorságom, hátra néztem a fiúk lassan követtek. Egy szemforgatással előkotortam a nadrágzsebemből egy hullámcsattot, letérdeltem a zár elé, és kinyitottam. Megint hátra néztem, és meg láttam Adamet, aki mint a többiek elképedve néztek engem. Én se tudom, hogy hogyan csináltam, csak cselekszem. Megálltam két lépésnyire az ajtótól. Hallottam egy lány nyomott sikítását. Nem hagyhatom, hogy megölje ez a barom! Becsuktam a szemem, és a zár alá rúgtam amitől az ajtó kitárult, így átláthattam a nappaliba, ahol egy 40 év körüli férfi görnyedtem fekszik, egy körülbelül velem egy idős szőke hajú lányon, aki már sír a fájdalomtól.
- Engedd el te seggarc - köptem oda a pasasnak foghegyről.
- Te is szeretnél egy menetet cica? - kacsintott.
- Tudod, haver... - kezdtem el forgatni a kezem között a fegyvert. - Ez az a két dolog amit utálok. Ha cicának hívnak, és rám kacsintanak - néztem rá hidegen, amitől láttam, hogy megdermed a fegyver láttán.
- Megölsz? - kérdezte nagyot nyelve.
- Az nem is kifejezés - emeltem rá, és meghúztam a ravaszt. A férfi gyengén hullott a földre, amitől a lány még jobban kezdett el sikoltozni. Oda mentem hozzá, letéptem a celluxot a szájáról, és egy jól eső nyögés esett ki a száján. - Jól vagy? - kérdeztem, miközben a kezéről próbáltam kicsomózni a kötelet... Sikertelenül.
- Igen jól vagyok - válaszolt én meg felálltam mellőle, és a konyhába mentem, ahol megtaláltam egy nagyobb kést, így visszamentem a nappaliba, és a fiúk is ott voltak már, miközben a lányt nézték.
- Mi van nem láttatok még meztelenül egy lányt? - emeltem fel a szemöldököm, mire mindenki rám nézett.
- Kérlek ne ölj meg! - szólalt fel a megkötözött lány, lassan leguggoltam mellé, és elvágtam a köteleket a kezén, meg a lábán.
- Téged se az eszedért raboltak el... - morogtam az orrom alatt, miközben hallottam ahogy Lewis halkan felkuncog. - Ha már ilyen jól szórakozol, ide hoznád a sport táskám, hogy adjak neki valami ruhát? - néztem rá.
- Hogy hívnak? - kérdezte Justin.
- Daisy Peterson - nyögte ki nagy nehezen.
- Justin ne néz már - csattanok fel, mire rám mosolyog.
- Csak nem féltékeny vagy? - húzogatta a szemöldökét.
- Kussolj, jól van? - förmedtem rá.
- Tudod, hogy szeretlek - jött oda hozzám, és megölelt.
- Itt van a táska - lihegte Lewis.
- Akkor már ki is mehettek - vettem át. Ahogy mondtam, kimentek, én meg keresni kezdtem ruhákat a táskámból. Amint találtam egy normális ruha összeállítást, oda dobtam neki, és megvártam, amíg felöltözik. - Mehetünk? - vontam fel a szemöldököm, amire megcsóválta a fejét. - És miért nem? - kérdeztem kissé hangosabban.
- A pincébe van még egy lány - szólt félénken.
- Fogd meg ezt - adtam a kezébe a táskám - lemegyek érte - indultam meg balra.
- Másik irányba van azt hiszem! - kiáltott utánam a lány.
- Kösz - morogtam. Hihetetlen, hogy még ezt is nekem kell csinálnom! Balra volt egy barna kissé repedezett ajtó, így gondolom ez lesz az. Amint kinyitottam, nyikorgó hangot adott ki. Tapogatózni kezdtem a falakat, amint megtaláltam amit kerestem. Megnyomtam, és fény gyűlt az apró pincébe, körbe néztem, és megláttam a porban fekvő lányt, aki elég lassan veszi a levegőt. Oda sétáltam, és a hátára fordítottam... Ne! Ez nem lehet! Ő nem lehet! Hiszen Ő Bella...

2015. május 23., szombat

6. Fejezet

Bonjour!
Először is: Látjátok, hogy milyen csodálatos, és gyönyörű, és fantasztikus, meg még sorolhatnám, hogy milyen ez a design. Egyszerűen szavakat nem lehet mondani rá. Úgyhogy, köszönöm szépen, itt is Molnár Eszternek!<3 Másodszor: Nem tudom mi van velem, de lehet, hogy kanos vagyok, vagy nem tudom, de ezen a részen eléggé meglepődtem, hogy én ilyet tudtam alkotni. Harmadszor: Egy extra hosszú részt hoztam, amiben rengeteg történés lesz, és nagyon figyeljetek mindenre, mert fontosak lesznek a későbbiekben!
4 komment után jön a következő!
Jó olvasást!

Lágy puszikra ébredtem, amiket az arcomra kaptam. Elmosolyodtam, és leesett, hogy pontosan ki is puszilgat. Kibújtam az az öleléséből, ránéztem, vágtam egy grimaszt, és kimentem a szobából egy hang nélkül. Ahogy kiértem frissen főzött kávé illatát éreztem, ami a konyha felől jött. Elindultam le a lépcsőn de szokásomhoz híven, hallgatóztam.
- Cassy megint Justinnál aludt - hallottam Adam hangját.
- Honnan tudod? - lepődött meg Lewis
- Reggel ágyba akartam neki vinni a reggelit - kikukucskáltam, és láttam, hogy Adam zavarban van, és a tarkóját vakarja.
- Miért akartad be vinni neki a reggelit? - szólt közbe Sophie. Ó, hogy ő is itt van?
- Mert tegnap elájult, és lehet, hogy borzasztóan fáj a háta. Ti is tudjátok mit csinált vele Justin - nézett rájuk.
- Akkor most menjek vissza a szobámba, hogy betudd nekem hozni a reggelit? - jöttem lefele a lépcsőn miközben mindenkire rámosolyogtam.
- Fáj a hátad? - ugrott elém Sophie
- Csak egy kicsit. De nem vészes. Inkább kérek szépen egy kávét - villantottam meg az 1000 W-os mosolyom, amitől Adam ugrott is a kávéfőzőhöz, hogy kiöntse nekem egy bögrébe.
Elém rakta én pedig ízlésem szerint ízesítettem, és lassan kezdtem el kortyolgatni. A következő pillanatban két kar fonódott a derekamra, így a forró kávé ráfröccsent a pólómra. Mindenki tanult biológiát, és mindenki tudja, hogy mi van akkor, mikor egy lány kebleire folyik valami meleg, esetleg forró akkor mi történik... Igen, pontosan az. Felálltam a székből, szembe álltam Justinnal, aki elég rendesen megbámult. Ha harc, hát legyen harc. Fogtam a maradék kávét és a két lába közé öntöttem. Most komolyan! Ennek egy óriás kígyó van az alsónadrágjába?! Jézusom, Cassy ne nézd már!
- Tetszik? - vetett rám egy kaján vigyort. 
Gúnyosan elvigyorodtam, felmutattam a jobb középső ujjam, és felballagtam a lépcsőn egészen a szobámig, ahol beugrottam a zuhany alá. Amint végeztem, felvettem a ruhámat. Hajamat kifésültem, és hagytam, hogy természetesen a vállamra hulljon. Kitártam a fürdőm ajtaját, és neki ütköztem egy felsőtestnek.
- Mit keresel itt? - néztem a szemébe.
- Csak figyelmeztetni szeretnélek - szólt kissé ridegen.
- Mivel kapcsolatban? - ki, és leültem az ágyamra.
- Vigyázz a fiúkkal. Justinnal ne játssz, mert nem tudod mikre képes, erősebb, mint gondolnád. Adamet meg még nem láttam így.
- Hogy?
- Mióta ismerem sosem ugrott egy lánynak sem. Nem volt eddig ilyen figyelmes senkivel... Tehát, érted. Törékeny. És szerintem bír téged. De ne játszadozz vele - beszélt komolyan Lewis.
- Hogyan játszadoznék vele úgyhogy szinte nem is beszélünk? - néztem rá furcsán.
- Csak ne játssz vele. Ennyit kérek. Szerintem nem nagy hű-hó - mosolyodott el a végére.
- Igenis Uram! - tisztelegtem előtte.
- Na gyere. Bevetés van - indult az ajtó felé
- Milyen bevetés?
- Gyere Mr. Knight irodájába, és megtudod - kacsintott.
Egymás mellett mentünk a folyosón, teljes csendben. Kérdezni akartam valamit, de még én se tudom, hogy mit. Csak valamit. De az nagyon fontos nekem. Érzem. A kezemet kezdtem el dörzsölgetni, mert kezdtem fázni pedig a szobámban éreztem, hogy van fűtés. Ahogy beértem az irodába megcsapott a jéghideg levegő.
- Szép jó reggelt Cassy! - mosolygott Mr. Knight.
- Jó reggelt - suttogtam.
Megköszörültem a torkom, és ránéztem Sophiera, aki mint én, fázott. Körbe néztem a szobába, keresni a légkondit. Természetesen nem találtam. Akkor honnan jöhet a hideg? 
- Szóval a célpont neve, Michael Solivan. 39 éves,bérgyilkos és pedofil - kezdte olvasni az aktáit. - Rengeteg fiatal tini lányt erőszakolt már meg, végül meggyilkolta őket. Börtönben nem volt, mert mindig kihúzták a pácból... Folytassam, lányok? Elég rosszul festetek - nézett rám, és Sophiera.
- Elég, mindent tudunk róla - mondta Adam.
Mindenki bólintott egyet, és csak akkor tűnt fel, hogy Justin engem méreget. Próbáltam nem ránézni kisebb-nagyobb sikerrel.
- Két kocsival fogtok menni, és megfigyelitek a házát. Egyik fele éjszaka, a másik nappal. Érthető?Akkor menjetek - válaszolt a saját kérdésére.
Elindultunk a szobák felé, és bement mindenki a sajátjába. Kinyitottam a szekrényem, kivettem belőle a sporttáskát,és elkezdtem belepakolni a ruháimat meg mindent ami kelleni fog. Kiléptem a szobámból, és azt vettem észre, hogy ott állnak a szobám előtt. Végig néztem rajtuk, és Lewis elindult a konyhai lépcsőhöz, mi meg követtük. A lépcső alatti ajtóhoz mentünk, amit kinyitottunk, és lementünk. A kiképzőcsarnokban felkapcsolódtak a lámpák, amin elmosolyodtam. Leléptem az utolsó fokról, és csak bámultam magam elé. Itt estem rá Justinra. A fegyveresasztal mellé álltunk, és Justin mindenki táskájába belepakolt 3-3 fegyvert.
- Csak majd ne minket lőj le - morogta Justin.
Nem válaszoltam semmit csak egy grimaszt vágtam, és odébb mentem. Tovább indultunk a lépcsőházhoz, ahol Adam, és Lewis üldözött engem. Kirázott a hideg az emlékek miatt. Kiléptünk az épületből, és előttünk volt két fekete Range Rover, ahol elkapott a két fiú.
- Cassy, a jobb oldali kocsiba menj - szólt Justin, én pedig engedelmeskedtem neki.
- Többiek a másikba, és ti őrködtök este - nézett rájuk. Beültem az anyós ülésre, bekapcsoltam a rádiót, ami Becky G Problem számát hangoztatta. Elkezdtem halkan dúdolni, miközben Justin beszállt a vezetőülésre. Arra lettem figyelmes, hogy Will.I.Am. részét Justin rappeli. Kikerekedtek a szemeim, rám nézett, kacsintott egyet és folytatta. Következett Becky, én pedig Őt kezdtem el énekelni. Tapsoltam egyet, és balra hullámoztam, újra tapsoltam és most jobbra hullámoztam. piros lett a lámpa, és amíg álltunk Justin is belekapcsolódott.
- És most a locsoló! - kiáltott fel, és elkezdtük táncolni. Ahogy véget ért a dal nagy nevetésben törtem ki, a lámpa pedig zöldre váltott.
- Gyönyörű a mosolyod - nézett rám egy pillanatra. Elfordítottam a fejem az ablak irányába, és még jobban elmosolyodtam. - Húha, zavarba hoztalak? - húzogatta a szemöldökét.
- Frászt - köptem neki oda. - Csak el kell viselnem, hogy veled kell utaznom meg őrködnöm - sóhajtottam. - Inkább megpróbálok aludni.
Kinéztem az ablakon, és becsuktam a szemem, először csak hallgattam a zenét majd éreztem, hogy egyre álmosabb vagyok, végül sikeresen elaludtam. 

***

- Cassy, megérkeztünk - ébresztgetett Justin.
Belenéztem a szemébe, és körbe néztem. Besötétedett. Megdörzsöltem a szemem, hogy egy kicsikét felébresszem magam. Ásítottam egy nagyot, és újra ránéztem.
- Mit fogunk csinálni?
- Mivel reggel tízkor lesz a váltás, így arra gondoltam, hogy aludnunk kéne.
- Akkor mi a francnak ébresztettél fel? - néztem ár hülyén
- Gondoltam átakarsz öltözni, pizsamába. Vagy felőlem sétálhatunk a városban is. Úgyis este tizenegy van. - nézte meg az időt a telefonján.
- Legyen a második - mondtam egy rövid gondolkodás után. - Ki kell nyújtanom a lábam.
- Akkor induljunk. De várj még. Maradj bent a kocsiban - kiszállt gyorsan, és átjött az én felemre, kinyitotta az ajtómat, és várta, hogy kiszálljak.
- Köszönöm - mosolyodtam el. - Egyébként hol vagyunk? - megfogta a két vállam, és megfordított. - London? - súrolta az állam a földet.
-  Ja, hogy ez London. Én azt hittem, hogy A London Eye Párizsban van - szólt gúnyosan, én meg mellkason vágtam. - Felüljünk?
- Ez most kérdés volt? - emeltem fel a szemöldököm.
Elindultunk balra, ahol Adamék kocsija is volt. Intettünk neki, és jó munkát kívántunk nekik, mi meg útnak indultunk. Minden kirakat előtt megálltam, és mindent megnéztem, amit csak tudtam. Legtöbbet ruhás boltok előtt álltunk meg, de még ékszer üzleteknél is elég sokat álltunk. Láttam Justinon, hogy elege van már abból, hogy minden bolt előtt megállok, és nézelődöm, így tartóztattam magam, és nem álltam meg, csak néha-néha rájuk néztem. Amint oda értünk az óriáskerékhez, Justin megragadta a kezem, és előre kezdett tolakodni. Próbáltam ellenkezni, de nem sok sikerrel. Kaptunk elég sok trágár szavakat, amik csakúgy leperegtek Justinon, de engem zavartak ezek a szavak. Kicsit még bántott is, mert én inkább kivártam volna a sort, minthogy ezeket végig hallgassam. Később sikeresen felugrottunk az egyik fülkébe, ahol jönni akartak volna még, de Justin becsukta előttük az ajtót.
- Szegények - nevettem halkan.
- Csak veled akarok lenni - suttogta.
Elkezdtem sétálgatni a fülkében, miközben egyre magasabb, és magasabbra érkeztünk. Justin követte a szemével minden mozdulatomat, még a fejvakarásomat is. Próbálkoztam nem rá figyelni, hanem kiélvezni a csodálatos pillanatokat, ahogy végig tudtam nézni London nyugodt esti énjét. Hát, nem sikerült.
- Abba hagynád?! - förmedtem rá.
- Mit? - nézett a szemembe.
- Azt, hogy minden kis mozdulatomat úgy figyeled, mintha annyira érdeke lenne. Tudod mennyire irritáló tud lenni? - mentem hozzá közelebb. - És most is úgy nézel, mintha nem tudnád miről beszélek. Nem értelek! rohadtul nem értelek. Egyszer kegyetlen vagy, utána elmondod, hogy én vagyok az oka annak, hogy nem álmodsz rosszat, ezután kedves vagy, a kocsiban jó fej, ahogyan együtt énekeltünk vagy nem is tudom mit csináltunk, és most meg úgy nézel rám mintha... - nem bírtam abba hagyni, mert betapasztotta a szám... a szájával. Csókja édes volt, és szenvedélyes, lágy, és finom. Megnyalta az alsó ajkam, ezzel bejutást kérve, hogy bejusson a nyelve a számba, megadtam neki. Nyelvünk vad táncot jártak, és nem engedték el egymást, egy másodpercre sem. Justin keze vándorolni kezdtek a fenekemre, amit gyengéden megmarkolt, neki nyomott a fülke falának, és felemelte a lábaimat, amiket a csípője köré tekertem. Néhány perc elteltével elváltunk egymástól, és a nyakamat támadta meg. Kinyitottam a szemem és azt vettem észre, hogy kezdünk közel lenni a földhöz, és abba kéne hagyni. Beletúrtam Justin hajába, amitől elkezdte szívni a nyakam.
- Justin! - kiáltottam fel, mert már kezdett nagyon fájni - Ki kéne szállni - egy puszit nyomott oda ahol nem rég kiszívta a nyakam, amitől felszisszentem. Elváltunk egymástól, és kiléptünk a fülkéből, mások meg ugrottak is be. Lefogtam a nyakam, és indultunk is vissza a kocsinkhoz. Ahogy visszaértünk Adam intett egyet, és halványan rám mosolygott. Visszamosolyogtam, és mentem tovább. Beértünk a kocsiba, az volt az első, hogy megkerestem a pizsamám, átöltöztem, egy szó nélkül hátra döntöttem az ülésem, befordultam, hogy ne lássam Justint, és lehunytam a szemem. Elkezdem vacogni, amit Justin is észre vett, így rám terített egy puha takarót. Hallottam, hogy Justin bekapcsolja a rádiót, és épp hogy halljuk, lehalkította, így el tudtam aludni.

2015. május 16., szombat

5. Fejezet

Bonjour!Megint lemaradtam egy kicsikét a résszel. Bocsánat. Viszont olyan boldog voltam, mikor láttam hogy 4(!) komment jött, hogy ugrálni kezdtem:D (De tényleg.) Így két dolgot döntöttem el: 1. Most hozom a részt. 2. Lehet megnagyobbítom(?) a komment határt. Tudom ,hogy elég lapos lett, és rövid, amit sajnálok, de kell ilyennek is lenni, viszont megfogjátok látni, hogy ez kellett, mert... Ahj, majd meglátjátok, nem akarom lelőni a poént:D 
Úgyhogy 4 komment után jön a következő rész.
Love you all.♥

Mikor legközelebb felébredtem arra lettem figyelmes, hogy a szobámba vagyok, és még mindig este van. Elindultam a fürdőszobám felé, de hangokat hallottam kintről. Kinyitottam az ajtómat, és a hangok Justin szobája felől jöttek. Halkan beléptem a szobájába, és láttam ahogyan Justin rugdalózik meg nyöszörög. Az arca görcsbe rándult, és a következő pillanatban egy könnycsepp hullott ki a szeméből. Sír? Ha nem látom a saját szememmel, nem hinném el. Egyre jobban kezdett el sírni, de most már szinte kiabált is. Csak álltam ott, és néztem. Szív facsaró látvány volt Őt, így látni... Bármennyire is utálom. Vajon miről álmodhat?
- Selena -  kiabálta, és hirtelen felébredt. Rám nézett, megdörzsölte a szemét, és beletúrt a hajába. - Cassy, te vagy az? - felkapcsolta az éjjeli lámpát - Mit keresel itt? - törölte le a könnyeit.
- Ki az a Selena? - ökölbe szorítottam a kezem, és nem tudom miért, de undorodva mondtam ki a lány nevét.
- Honnan tudsz róla?
- Őt szólítottad, mikor felébredtél.
- Csak egy lány - nézett fel a plafonra
- Na ne. - lepődtem meg, túljátszva a szerepem - Én azt hittem, hogy egy tehén.
Justin halkan felkuncogott, és tovább nézte a plafont.
- Nem ülsz le? - kérdezte miután vette a fáradtságot, hogy rám nézzen
- Attól még hogy itt vagyok az nem jelenti azt, hogy 1. undorodom tőled, 2. kibaszottul fáj a hátam, és 3. utállak.
- Ne haragudj - mélyen belenézett a fagyos tekintetembe, de nem tudom, miért, de lágyabban néztem rá, és valamilyen oknál fogva megbocsájtottam neki.
- Nem haragszom, de azt elvárom, hogy valamivel kiengesztelj.
- Meg lesz - kacsintott.
- Ne kacsintgass! - mutattam fenyegetően
- Tudod, hogy csak viccelek - és megint csinálta, amitől nekem kissé elegem lett
- Jó éjszakát! - indultam meg az ajtó felé
- Ne - szólt hirtelen. - Maradj itt velem éjszaka. Nem lesz semmi - tette a kezét a szívére
- Miért szeretnéd, hogy itt aludjak?
- Mert... Mert minden este ugyanazt a borzalmas és horrorisztikus álmomat élem át. De tegnap, mikor velem aludtál... Átaludtam az éjszakát, nem volt semmi lidércnyomás. Csak mélyen aludtam, mint még soha.
Nem mondtam semmit, megindultam felé, beugrottam az ágyba, magamra húztam a takarót, és Justin felé fordultam, és Ő is felém. Egymást néztük, viszont egyikőnk se szólalt meg.
- Sajnálom - törte meg a csendet.
- Mit sajnálsz? - néztem értetlenül.
- A hátad. Fáj még?
- Csak nem tudok rá feküdni - tettettem a nevetésem, amit Ő is észre vett.
- Ha elvehetném a fájdalmadat, megtenném.
- Én voltam a hülye, hogy meglőttelek - emlékeztem vissza arra a pillanatra, mikor szét terült a földön, és Sophie segített neki.
- Téged is kirázott a hideg? - emelte fel a kezét, amitől elkezdett nevetni
- Persze - nevettem vele, és én is felemeltem a karom.
- Aludjunk, fárasztó napunk lesz - lekapcsolta az éjjeli lámpát, és láttam ahogyan a szemét lassan lehunyja
Én is megpróbáltam elaludni, de nem sikerült. Forgolódtam össze-vissza, amíg egy kar a derekamra fonódott, erősen tartott, ami, jól esett, mert azt sugallta: Biztonságban vagyok. Nem tudom mitől féltem, de féltem. Iszonyatosan. A következő pillanatban éreztem, hogy Justin közelebb bújik hozzám, és halkan megszólal:
- Aludj hercegnőm - és egy lágy puszit nyomott az arcomra. Pár másodperc múlva a nyakamra, meg a vállamra is nyomott egyet lágyan, és már nem volt bennem semmi félelem... Elmosolyodtam, becsuktam a szemeim, amitől azonnal elaludtam, Justin szoros karjai között, biztonságban... Boldogan.

2015. április 30., csütörtök

4. Fejezet

Bonjour!
Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam részt, de egyfolytában rossz volt a blogger. Megírtam a részt körülbelül 3 órát töltöttem felette, erre eltűnik az egész. Nagyon ki voltam, de amint látjátok, megoldottam. Még egyszer nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem vele! Még a héten megpróbálok hozni egy másik részt. :) Remélem tetszeni fog, és ne feledjétek: A következő rész 3 komment után jön.
Jó olvasást!


Ezt nem hiszem el. Meredten bámultam a golyót ami a céltábla kellős közepén virít. A hátunk mögött a fiúk nagy ujjongásba kezdenek, amitől Justin elkezd nevetni.

- Jössz nekem eggyel cica - nevet az arcomba
- De ezt, hogy a francba?! - keltem ki magamból
- Tehetség.
- Komolyan nem hiszem el - néztem fel rá. - És mit szeretnél?
- Aludj velem. Minden nap.
Mi van?!
- Soha - válaszoltam ridegen
- Soha ne mond, hogy soha - kacsintott. - Holnap este akkor velem alszol.
- Szerintem folytassuk a kiképzést - jött közénk Adam
- Egyet értek - mosolyogtam rá
Oda mentem a fegyveres asztalhoz, kifogtam egy nagyobb fegyvert és visszamentem a céltábla elé. Céloztam és...
- Menj egy kicsit távolabb - szólt jobbról Justin - hacsak nem szeretnéd még a falat is átlyukasztani
Hátrébb léptem, céloztam és lőttem. A közepébe ment. Mentem a következő céltáblához és oda is lőttem. Nem. Fogok. Justinnal. Együtt. Aludni. Gondoltam magamban és minden szó után lőttem egyet a céltáblába.
- Oké, most már elég lesz - vette ki a kezemből a fegyvert Lewis
- Akkor mi a szart csináljak? - förmedtem rá. - Bocs. Csak...
- Nem kell magyarázkodni - mosolygott. - 10-10 kör mindkettőtöknek. - mutatott rám és Sophiera
- És ti mit is fogtok csinálni közben? - kérdezte a futó társam
- Nézünk titeket. - válaszolt Justin
Már épp szólni akartam volna, de Adam közbe szólt:
- Mikor mi is itt kezdtünk, akkor nekünk is ugyanezeket kellett csinálni.
Nem szóltam semmit, csak elkezdtem futni. Minden körnél egyre gyorsabban és gyorsabban futottam tovább, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. A 6. körnél észre vettem egy ajtót, ami a fegyveres asztal mellet volt, és egy kicsit nyitva volt. Lehet ott meg tudok szökni? Azonnal forgott az agyamban a fogaskerék. 7. kör. Kicsit lelassítottam, és egyre erősebben gondolkoztam. Ha csak úgy kifutok utánam erednének, és elkapnának. A fegyveres asztal mögött futottam el, mikor beugrott az ötlet. 8. kör. Újra belehúztam és, mint a szél száguldottam körbe a teremben. 9. kör. Kiütött az arcomra egy mosoly a tervem miatt. Kíváncsi vagyok a reakciójukra. Utolsó kör. Itt már teljesen futottam a fegyveres asztalhoz. Megálltam, és azonnal felkaptam egy fegyvert. Van súlya. A fiúkra szegeztem, és megvártam, amíg Sophie mögém ér. 
- Cassy mi a francot csinálsz?! - ordított rám Lewis
- Kuss! - vágtam rá. - Sophie menj az ajtóhoz - utasítottam, amit teljesített is. 
Justin elkezdett felém jönni, én pedig azonnal rászegeztem a fegyvert, így megállt egy pillanatig, de újra megindult felém.
- Állj meg ott, vagy lövök! - figyelmeztettem
Mintha meg se hallotta volna, jött tovább. Meg kell tennem. Máshogy nem juthatunk innen ki. És lábon lőttem. Azonnal összeesett előttem, én meg nem tehettem mást: futottam. Még annyit láttam, hogy Sophie oda guggol Justin mellé, és az ajtó becsukódott. Egy lépcsőházba kerültem. Elkezdtem lefutni a lépcsőn, és utána hallottam, ahogyan Lewis és Adam utánam ered. Újra futottam ahogy csak tudtam, a lépcső végén újra egy ajtó volt, és reménykedtem, hogy nyitva van. Lenyomtam a kilincset, és kitártam az ajtót. Mögötte egy újjabb lépcső volt, így megint futottam. Hallottam egy lövést a fejem fölött, amitől felsikoltottam. Bassza meg ezek lőnek rám! Ha harc, hát legyen harc. Megálltam egy pillanatra, és én is rájuk lőttem. Rápattant a falra és elkezdett vissza jönni felém. 
- Rohadt életbe. - sziszegtem a fogaim között és tovább futottam
Megpillantottam még egy ajtót, még gyorsabban kezdtem el futni, és kijutottam. 
- Ezt nem hiszem el! - néztem fel nevetve az égre - Sikerült!
- Biztos vagy benne? - hallottam meg Adam hangját aki lefogott
- És most aludj. - nyomott Lewis egy rongyot az orrom alá, amitől minden elsötétült.

***

Mikor felkeltem újra a régi, romos szobába voltam. Sötét van. Mennyi ideig voltam kiütve? Biztosan órákig, mert már besötétedett. Micsoda felfedezés, gratulálunk Cassy. Nehezen felálltam a szakadt matracról, és oda vánszorogtam az ajtóhoz. Már nyitottam volna ki, mikor kinyitódott, és Sophie sétált be. 
- Felébredt - szólt ki az ajtón.
- Figyelj... - kezdtem, de nem figyelt rám. Szuper...
- Hagyj magunkra, Sophie - szólt Lewis
So cselekedett és magunkra hagyott.
- Ugye tudod, hogy mit csináltál? - nézett rám dühösen.
- Ne haragudj...
- Állj. Nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem akit meglőttél. Feltudod fogni, hogy mennyire nehezen tudtuk kimagyarázni Mr.Knight-nak hogy véletlen volt?! 1 órát ott veszekedtünk vele, mire elfogadta. Ugye tudod, hogyha elmondtuk volna neki, hogy direkt csináltad kinyír? De nem minket...
Megállt bennem az ütő. Megvédtek? 
- És elmondom neked, hogy Justin védett téged a legjobban. Bizonygatta, hogy nem fáj a lába, még rá is állt. De mikor kimentünk az irodájából összerogyott, annyira nem bírta elviselni a fájdalmat. Gondolkozz már el egy kicsit!
- Hol van? - tértem rá azonnal a lényegre. 
- A szobájában, de ne menj fel. Itt kell töltened az éjszakát... és készülj fel. - suttogta az utolsó szavakat
- Mire?
- Nálunk ez úgy megy, hogy ha valaki megszeg egy szabályt akkor az itt tölti az éjszakát, és büntetésben részesül - válaszolt szinte ridegen
- Milyen büntetés? - nagyot nyeltem
- Ez mindig a büntetőtől függ - mondta és Justin lépett be -mankóval- a szobába - Én akkor megyek is. 
Félek. Nem kicsit. Justinon egy fekete vászon nadrág ami kicsit nagy rá, és a felső testét semmi nem takarja el. Uram-atyám, itt áll előttem félmeztelenül, és nagyon jól néz ki. Lassan végig nézek a tökéletesen kidolgozott felsőtestén és a tetoválásain, egészen fel az arcáig. Komolyan néz rám, semmi jó kedve sincs, de ahogyan elnézem életkedve sincs. Mi tettem? Furdal a bűntudat, és belülről felemészt.
- Justin...
- Gyere ide - mutatott maga elé. Oda mentem. 
Eldobta a mankókat, és magához rántott. Kezeivel átfogta a derekam, és lassan elkezdte csókolgatni a nyakam. Mi a faszt csinál? A következő pillanatban lerántotta rólam a pólóm.
- Menj oda az ablakhoz - utasított, én pedig engedelmeskedtem. - Fordulj meg - szembe álltam a fallal, és a szívem majd' kiugrott a helyéről. Mögém lépett és a lapockámat kezdte el csókolgatni, miközben a felkaromtól egészen le a csuklómig végig simított. Megragadta mindkét csuklómat és felemelte. Mindkét kezemet a bal kezével fogta, míg a jobb kezében valami csörgött. Mi lehet az? 
- Fogd meg az ablak rácsait - suttogta a fülembe, én pedig engedelmeskedtem, ekkor hideget éreztem a csuklómon, és egyben valami szorította. Bilincs. 
- Ez fáj - nyöszörögtem.
- Ahogyan a lábam is - kiabált vissza
A következő pillanatban hallottam, ahogyan kicsatolja az övét. Csak az ne legyen amire én gondolok!
- És most még azt is megbánod, hogy megszülettél - ahogyan kimondta éles fájdalmat érzetem a hátamon. Egymás után jöttek az ütések az övvel. Egyszer csak éreztem valami meleget ami végig folyik a hátamon. Vér. Újra belém hasított a fájdalom, de most a vérző sebembe. Felsikoltottam a fájdalomtól. Egyre erősebben csap belém, én meg egyre hangosabban sikoltozom a fájdalomtól.
- Justin állj le - sikoltottam. - Kérlek! - nem bírtam tovább. Lehullott egy könnycseppem és követte a többi is. De ő nem állt le. Folytatta tovább. 
- Justin, elég lesz! - hallottam meg Adam hangját - Jézusom... Cassy, a hátad...
Nem válaszoltam csak sírtam tovább, és a lábaim nem bírták már tovább. Lógtam ott az ablak rácsán, és hagytam hadd sírjam ki magam. Egy meleg kezet éreztem a derekam körül, amitől kicsit megijedtem. Megemelt egy kicsit és leszedte a csuklómról a bilincset, segített a lábamra állni, megfordultam és kinyitottam a szemem. Justin állt előttem.
- Menj innen! - ordítottam rá
Láttam a szemében, hogy bánja amit most velem tett, de leszarom. Gondolkozhatott volna előre is. És miért nem állt le mikor könyörögtem? Pedig nem szokásom könyörögni embereknek.
- Cassy...
- Nem akarlak látni, sőt még hallani se akarok rólad! - keltem ki magamból - Utállak - néztem a szemébe, és minden újra elsötétült...