10. Fejezet

Bonjour!
Már vártam ezt a részt, ugyanis választ kaptok arra, hogy mi volt mindig Cassynél ez a folytonos hangulatingadozás. Tudom, hogy kicsit későn hoztam ezt a részt (is), csak tudjátok, nyár van, és nem görnyedhetek egész nap a gép előtt, meg gondolom ti sem azt teszitek, hanem kihasználjátok ezt az utolsó hónapot, arra, hogy kipihenjétek magatokat, a sulira. Nem tudom, igazából, hogy mikor lesz a következő rész, ebben a hónapban, vagy a következőben, de mindenképpen sietni fogok vele!
Jó olvasást!
Love you all.♥

- Oké, figyelj, Cassy! - fogta mindkét vállam Louis. - Amit most láttál, nem szabad elmondanod bárkinek is, itt az intézetben! - nézett mélyen a szemembe.

- Erről a dologról csak velünk beszélhetsz - vette át a szót Niall.

- Vagy akár kérdezhetsz is - beszélt most Zayn.

- Esetleg, egyáltalán nem beszélünk róla - mondta az a srác akinek a nevét nem tudom.

- Beszéljük meg, most - állította meg a liftet Harry.

- Haver, normális vagy?! - kiáltott Niall.

- Le kell ülnöm - suttogtam a nagy hangzavarban, ami kialakult a fiúk között. Mivel egyik sem figyelt rám, így tehetetlenül rogytam a földre, és a hátamat a hideg falnak döntöttem. Mélyeket sóhajtottam, majd lassan becsuktam a szemem, és próbáltam nem gondolni arra, hogy éppen most hol is vagyok. Hülye klausztrofóbia! A fiúk veszekedése egyre hangosabb és hangosabb lett, nekem pedig kezdett egyre jobban elegem lenni belőlük.

- Hol van Cassy? - törte meg a vitát újra az a srác, aki még nem mutatkozott be nekem.

- Neked kéne rá vigyázni, Liam - köpte oda Harry. Legalább a fiú nevét megtudtam.

- Mi az hogy nekem?! - és újra elkezdődött...

A szemem még mindig csukva tartottam nehogy sikoltó rohamom előtörjön, mikor meglátom, hogy egy ideje egy szűkös helyiségbe vagyok bezárva. Nem! Egy réten vagyok. Szabadon! Hallgatom a madarak csicsergését, érzem a Nap simogató, meleg sugarait a kezeimen, és az arcomon, míg a dús, élénk zöld fű csiklandozza a talpam, ami mosolygásra késztet. Lassan megszűnnek a gondok, eltelnek a percek, a gondolatmenetnek vége, és újra itt vagyok... EBBEN A SZŰKÖS KICSESZETT LIFTBEN, EGY VESZEKEDÉS KÖZEPÉN. Hirtelen nyitom ki a szemeimet, nézek körül, és megállapodok egy személynél. Nyöszörögve elkezdek kúszni a koszos padlón, egészen az Ő lábáig, amit erőtlenül szorítok meg, amennyire csak tudom. Esetlenül lenéz rám, majd a szája felveszi az "o" alakot, végül leguggol hozzám.
- Minden rendben? - kérdezi, mire én reflexszerűen rázom a fejem nemleges válaszként. - Klausztrofóbia? - tűrte a fülem mögé az egyik kósza tincsem, miközben bólogattam. - Valaki indítsa újra a liftet - beszélt hangosabban Niall, a fiúk pedig csendben maradtak, és Louis azonnal nyomkodni kezdte a gombokat.
- Haver, mi a szart csinálsz? - kérdezte Zayn.
- Nem látod milyen szarul van? - mutatott rám, miközben folytatta az eddigi cselekedetét.
- Nézd, ezt kell megnyomni - mutatott egy sárga négyzet alakú gombra Liam, amit utána megnyomott. A lift elkezdett rázkódni, de nem észleltünk más mozgást. Na, ne! Csak ezt ne!
- Bassza meg, beragadtunk! - nyögte Harry.
- Tartsátok a falakat! - sikoltottam hirtelen, közben felváltva néztem a fiúkra. - Nem halljátok?! Összefognak minket nyomni! - zokogtam, és felálltam. Elkezdtem tartani mindkét kezemmel az egyik falat, míg a vele szemben lévőt a jobb lábammal támasztottam. - Segítsetek, nem bírom egyedül! - sírtam megrökönyödve.
- Cassy, nyugi. Shh... - ölelte át valaki a derekam. Lassan megemelt, és az ölébe ültetett, így én a vállába fúrtam az arcom. Halkan elkezdtek énekelni egy dalt, amitől lenyugodtam, amennyire csak lehet. A következő pillanatban hangos szirénázás töltötte be a kicsiny teret, ami fülsüketítően vízhangzott. Amilyen gyorsan csak lehetett a fülemre tapasztottam mindkét kezem, hogy enyhítsem a zajt.
- Mi történik? - hallottam meg Niall hangját, már ha az Ő volt...
- Megtámadtak minket - válaszolt Harry olyan hangosan, ahogy csak tudott. Villámként csapott belém a felismerés:
- Justin! - kezdtem elütni az ajtót, hátha valami csoda folytán kitárul előttünk.
- Cassy! - hallottam meg a hangját, amitől bekönnyesedett a szemem.
- Itt vagyok! Beragadva ebbe a szarba - ütöttem ököllel az ajtót.
- Ne aggódj, kiszedünk onnan. Srácok, gyertek, megtaláltam! Állj hátrébb - figyelmeztettet én pedig, mint valami jó kislány, hátrébb léptem. A liftajtó lassan kezdett szétnyílni, majd meg láttam Őt. Rám nézett, és a kezét nyújtotta, hogy kihúzzon, mert kicsit lentebb voltunk a kelleténél. Ahogy kihúzott, én olyan gyorsan öleltem meg, majd ránéztem az öt fiúra akik a liftben álltak, és minket néztek.
- Most gyertek ki, mert nem bírjuk sokáig! - nyöszörögte Adam, miközben erősen tartotta az egyik ajtót.
- Nem - válaszolt komoran Louis, nekem pedig lehervadt az arcomról az a görbe vonal, ami eddig az arcomon ékeskedett.
- Miért? - suttogtam.
- Mert kinek kell az ellenség segítsége? - kérdezett vissza Harry.
- Hagyjad, Cassy, nem változik a döntésük - mondta Lewis, és láttam rajta, hogy kezdi elengedni a liftajtót.
- El ne merd engedni azt a szart! - ordítottam rá.
- De... - kezdte.
- Nincs de! - intettem le. - Srácok, ti meg most húzzátok ki a picsátokat onnan, vagy vissza megyek, de annak nem lesz jó vége - néztem rájuk szigorúan.
- Miért akarsz ennyire segíteni nekünk? - kérdezte Zayn.
- Mert ti is segítettetek rajtam - szipogtam, majd hallottam, ahogy a sós könnycseppem a földre koppan. - Kérlek - suttogtam, és becsuktam a szemem.
- Nem szeretjük, ha sír egy lány - szólalt meg hang felettem, mire kipattantak a szemeim, és felnéztem.
- Olyan makacsok vagytok, hogy az hihetetlen! - öleltem meg mindannyiukat. egyszerre.
- Oké, Cassy, most már gyere ide - mondta ridegen Justin.
- Mi van bIeber, nem mondták, hogy csak akkor szabad használni az erődet, ha terepen vagy, vagy harcolsz? - köpte oda Liam. - Ja, várjuk. Te hoztad létre, akkor, mikor mi használtuk a sajátjainkat, rajtad.
- Fogd be! - szorította ökölbe a kezét.
- Mi folyik itt? - néztem, hol Justinra, hol az öt srácra.
- Nem mondod, hogy még nem mondtad el neki - kiáltott Harry, majd mind az öten hangosan felnevettek.
- Ehhez semmi közötök - szűrte ki a fogai között.
- Dehogyis nincs - komorodott el azonnal Niall. - Minket is megszeretett. Csak tudod mi a különbség?
- Hogy mi nem használtuk rajta az erőnket - válaszolt Louis, pedig nem is neki ment a kérdés.
- Tudom, oké?! - fakadt ki, az a személy aki három perce kimentett a szűk helyről.
- Akkor mond el neki, hogy hipnotizáltad, és úgy szeret téged - kiabált Zayn. - Jaj, várjunk. Most én elmondtam, igaz? - tettette a meglepődöttet.
- Megöllek, Malik! - indult meg Justin, de én elé álltam. - Menj az útból Cassy! - nézett mélyen bele a szemembe.
- Ez igaz?! - kiabáltam.
- Nem akarlak bántani, úgyhogy most vagy arrébb mész, vagy én doblak el - mondta nyíl egyenest a szemembe.
- Nem akarsz bántani, de eldobnál a francba. Okos, vagy baszd meg! - tapsoltam iróniával a hangomban.
- Oké, elég! - kiabált, majd a vállamnál fogva felemelt, és eldobott, irtózatosan nagy erővel. Én csak szárnyaltam, és vártam a fájdalmas földre érkezést, ami nem lesz piskóta. Fel sem tűnt, hogy csukva tartom a szemem, így kinyitottam, hogy felkészüljek a becsapódásra. Láttam, a szőnyeget, és azt is, hogy nem kis sebességgel közeledem felé. Már csak egy kicsi választott el tőle, végül egy fehér szobában ébredtem, és nem volt semmi bajom. Kórházban vagyok?