4. Fejezet

Bonjour!

Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam részt, de egyfolytában rossz volt a blogger. Megírtam a részt körülbelül 3 órát töltöttem felette, erre eltűnik az egész. Nagyon ki voltam, de amint látjátok, megoldottam. Még egyszer nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem vele! Még a héten megpróbálok hozni egy másik részt. :) Remélem tetszeni fog, és ne feledjétek: A következő rész 3 komment után jön.❤

Jó olvasást!

Ezt nem hiszem el. Meredten bámultam a golyót ami a céltábla kellős közepén virít. A hátunk mögött a fiúk nagy ujjongásba kezdenek, amitől Justin elkezd nevetni.

- Jössz nekem eggyel cica - nevet az arcomba

- De ezt, hogy a francba?! - keltem ki magamból

- Tehetség.

- Komolyan nem hiszem el - néztem fel rá. - És mit szeretnél?

- Aludj velem. Minden nap.

Mi van?!

- Soha - válaszoltam ridegen

- Soha ne mond, hogy soha - kacsintott. - Holnap este akkor velem alszol.

- Szerintem folytassuk a kiképzést - jött közénk Adam

- Egyet értek - mosolyogtam rá

Oda mentem a fegyveres asztalhoz, kifogtam egy nagyobb fegyvert és visszamentem a céltábla elé. Céloztam és...

- Menj egy kicsit távolabb - szólt jobbról Justin - hacsak nem szeretnéd még a falat is átlyukasztani

Hátrébb léptem, céloztam és lőttem. A közepébe ment. Mentem a következő céltáblához és oda is lőttem. Nem. Fogok. Justinnal. Együtt. Aludni. Gondoltam magamban és minden szó után lőttem egyet a céltáblába.

- Oké, most már elég lesz - vette ki a kezemből a fegyvert Lewis

- Akkor mi a szart csináljak? - förmedtem rá. - Bocs. Csak...

- Nem kell magyarázkodni - mosolygott. - 10-10 kör mindkettőtöknek. - mutatott rám és Sophiera

- És ti mit is fogtok csinálni közben? - kérdezte a futó társam

- Nézünk titeket. - válaszolt Justin

Már épp szólni akartam volna, de Adam közbe szólt:

- Mikor mi is itt kezdtünk, akkor nekünk is ugyanezeket kellett csinálni.

Nem szóltam semmit, csak elkezdtem futni. Minden körnél egyre gyorsabban és gyorsabban futottam tovább, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. A 6. körnél észre vettem egy ajtót, ami a fegyveres asztal mellet volt, és egy kicsit nyitva volt. Lehet ott meg tudok szökni? Azonnal forgott az agyamban a fogaskerék. 7. kör. Kicsit lelassítottam, és egyre erősebben gondolkoztam. Ha csak úgy kifutok utánam erednének, és elkapnának. A fegyveres asztal mögött futottam el, mikor beugrott az ötlet. 8. kör. Újra belehúztam és, mint a szél száguldottam körbe a teremben. 9. kör. Kiütött az arcomra egy mosoly a tervem miatt. Kíváncsi vagyok a reakciójukra. Utolsó kör. Itt már teljesen futottam a fegyveres asztalhoz. Megálltam, és azonnal felkaptam egy fegyvert. Van súlya. A fiúkra szegeztem, és megvártam, amíg Sophie mögém ér. 

- Cassy mi a francot csinálsz?! - ordított rám Lewis

- Kuss! - vágtam rá. - Sophie menj az ajtóhoz - utasítottam, amit teljesített is. 

Justin elkezdett felém jönni, én pedig azonnal rászegeztem a fegyvert, így megállt egy pillanatig, de újra megindult felém.

- Állj meg ott, vagy lövök! - figyelmeztettem

Mintha meg se hallotta volna, jött tovább. Meg kell tennem. Máshogy nem juthatunk innen ki. És lábon lőttem. Azonnal összeesett előttem, én meg nem tehettem mást: futottam. Még annyit láttam, hogy Sophie oda guggol Justin mellé, és az ajtó becsukódott. Egy lépcsőházba kerültem. Elkezdtem lefutni a lépcsőn, és utána hallottam, ahogyan Lewis és Adam utánam ered. Újra futottam ahogy csak tudtam, a lépcső végén újra egy ajtó volt, és reménykedtem, hogy nyitva van. Lenyomtam a kilincset, és kitártam az ajtót. Mögötte egy újjabb lépcső volt, így megint futottam. Hallottam egy lövést a fejem fölött, amitől felsikoltottam. Bassza meg ezek lőnek rám! Ha harc, hát legyen harc. Megálltam egy pillanatra, és én is rájuk lőttem. Rápattant a falra és elkezdett vissza jönni felém. 

- Rohadt életbe. - sziszegtem a fogaim között és tovább futottam

Megpillantottam még egy ajtót, még gyorsabban kezdtem el futni, és kijutottam. 

- Ezt nem hiszem el! - néztem fel nevetve az égre - Sikerült!

- Biztos vagy benne? - hallottam meg Adam hangját aki lefogott

- És most aludj. - nyomott Lewis egy rongyot az orrom alá, amitől minden elsötétült.

***

Mikor felkeltem újra a régi, romos szobába voltam. Sötét van. Mennyi ideig voltam kiütve? Biztosan órákig, mert már besötétedett. Micsoda felfedezés, gratulálunk Cassy. Nehezen felálltam a szakadt matracról, és oda vánszorogtam az ajtóhoz. Már nyitottam volna ki, mikor kinyitódott, és Sophie sétált be. 

- Felébredt - szólt ki az ajtón.

- Figyelj... - kezdtem, de nem figyelt rám. Szuper...

- Hagyj magunkra, Sophie - szólt Lewis

So cselekedett és magunkra hagyott.

- Ugye tudod, hogy mit csináltál? - nézett rám dühösen.

- Ne haragudj...

- Állj. Nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem akit meglőttél. Feltudod fogni, hogy mennyire nehezen tudtuk kimagyarázni Mr.Knight-nak hogy véletlen volt?! 1 órát ott veszekedtünk vele, mire elfogadta. Ugye tudod, hogyha elmondtuk volna neki, hogy direkt csináltad kinyír? De nem minket...

Megállt bennem az ütő. Megvédtek? 

- És elmondom neked, hogy Justin védett téged a legjobban. Bizonygatta, hogy nem fáj a lába, még rá is állt. De mikor kimentünk az irodájából összerogyott, annyira nem bírta elviselni a fájdalmat. Gondolkozz már el egy kicsit!

- Hol van? - tértem rá azonnal a lényegre. 

- A szobájában, de ne menj fel. Itt kell töltened az éjszakát... és készülj fel. - suttogta az utolsó szavakat

- Mire?

- Nálunk ez úgy megy, hogy ha valaki megszeg egy szabályt akkor az itt tölti az éjszakát, és büntetésben részesül - válaszolt szinte ridegen

- Milyen büntetés? - nagyot nyeltem

- Ez mindig a büntetőtől függ - mondta és Justin lépett be -mankóval- a szobába - Én akkor megyek is. 

Félek. Nem kicsit. Justinon egy fekete vászon nadrág ami kicsit nagy rá, és a felső testét semmi nem takarja el. Uram-atyám, itt áll előttem félmeztelenül, és nagyon jól néz ki. Lassan végig nézek a tökéletesen kidolgozott felsőtestén és a tetoválásain, egészen fel az arcáig. Komolyan néz rám, semmi jó kedve sincs, de ahogyan elnézem életkedve sincs. Mi tettem? Furdal a bűntudat, és belülről felemészt.

- Justin...

- Gyere ide - mutatott maga elé. Oda mentem. 

Eldobta a mankókat, és magához rántott. Kezeivel átfogta a derekam, és lassan elkezdte csókolgatni a nyakam. Mi a faszt csinál? A következő pillanatban lerántotta rólam a pólóm.

- Menj oda az ablakhoz - utasított, én pedig engedelmeskedtem. - Fordulj meg - szembe álltam a fallal, és a szívem majd' kiugrott a helyéről. Mögém lépett és a lapockámat kezdte el csókolgatni, miközben a felkaromtól egészen le a csuklómig végig simított. Megragadta mindkét csuklómat és felemelte. Mindkét kezemet a bal kezével fogta, míg a jobb kezében valami csörgött. Mi lehet az? 

- Fogd meg az ablak rácsait - suttogta a fülembe, én pedig engedelmeskedtem, ekkor hideget éreztem a csuklómon, és egyben valami szorította. Bilincs. 

- Ez fáj - nyöszörögtem.

- Ahogyan a lábam is - kiabált vissza

A következő pillanatban hallottam, ahogyan kicsatolja az övét. Csak az ne legyen amire én gondolok!

- És most még azt is megbánod, hogy megszülettél - ahogyan kimondta éles fájdalmat érzetem a hátamon. Egymás után jöttek az ütések az övvel. Egyszer csak éreztem valami meleget ami végig folyik a hátamon. Vér. Újra belém hasított a fájdalom, de most a vérző sebembe. Felsikoltottam a fájdalomtól. Egyre erősebben csap belém, én meg egyre hangosabban sikoltozom a fájdalomtól.

- Justin állj le - sikoltottam. - Kérlek! - nem bírtam tovább. Lehullott egy könnycseppem és követte a többi is. De ő nem állt le. Folytatta tovább. 

- Justin, elég lesz! - hallottam meg Adam hangját - Jézusom... Cassy, a hátad...

Nem válaszoltam csak sírtam tovább, és a lábaim nem bírták már tovább. Lógtam ott az ablak rácsán, és hagytam hadd sírjam ki magam. Egy meleg kezet éreztem a derekam körül, amitől kicsit megijedtem. Megemelt egy kicsit és leszedte a csuklómról a bilincset, segített a lábamra állni, megfordultam és kinyitottam a szemem. Justin állt előttem.

- Menj innen! - ordítottam rá

Láttam a szemében, hogy bánja amit most velem tett, de leszarom. Gondolkozhatott volna előre is. És miért nem állt le mikor könyörögtem? Pedig nem szokásom könyörögni embereknek.

- Cassy...

- Nem akarlak látni, sőt még hallani se akarok rólad! - keltem ki magamból - Utállak - néztem a szemébe, és minden újra elsötétült...