5. Fejezet

Bonjour!Megint lemaradtam egy kicsikét a résszel. Bocsánat. Viszont olyan boldog voltam, mikor láttam hogy 4(!) komment jött, hogy ugrálni kezdtem:D (De tényleg.) Így két dolgot döntöttem el: 1. Most hozom a részt. 2. Lehet megnagyobbítom(?) a komment határt. Tudom ,hogy elég lapos lett, és rövid, amit sajnálok, de kell ilyennek is lenni, viszont megfogjátok látni, hogy ez kellett, mert... Ahj, majd meglátjátok, nem akarom lelőni a poént:D 

Úgyhogy 4 komment után jön a következő rész.

Love you all.♥

Mikor legközelebb felébredtem arra lettem figyelmes, hogy a szobámba vagyok, és még mindig este van. Elindultam a fürdőszobám felé, de hangokat hallottam kintről. Kinyitottam az ajtómat, és a hangok Justin szobája felől jöttek. Halkan beléptem a szobájába, és láttam ahogyan Justin rugdalózik meg nyöszörög. Az arca görcsbe rándult, és a következő pillanatban egy könnycsepp hullott ki a szeméből. Sír? Ha nem látom a saját szememmel, nem hinném el. Egyre jobban kezdett el sírni, de most már szinte kiabált is. Csak álltam ott, és néztem. Szív facsaró látvány volt Őt, így látni... Bármennyire is utálom. Vajon miről álmodhat?

- Selena -  kiabálta, és hirtelen felébredt. Rám nézett, megdörzsölte a szemét, és beletúrt a hajába. - Cassy, te vagy az? - felkapcsolta az éjjeli lámpát - Mit keresel itt? - törölte le a könnyeit.

- Ki az a Selena? - ökölbe szorítottam a kezem, és nem tudom miért, de undorodva mondtam ki a lány nevét.

- Honnan tudsz róla?

- Őt szólítottad, mikor felébredtél.

- Csak egy lány - nézett fel a plafonra

- Na ne. - lepődtem meg, túljátszva a szerepem - Én azt hittem, hogy egy tehén.
Justin halkan felkuncogott, és tovább nézte a plafont.
- Nem ülsz le? - kérdezte miután vette a fáradtságot, hogy rám nézzen
- Attól még hogy itt vagyok az nem jelenti azt, hogy 1. undorodom tőled, 2. kibaszottul fáj a hátam, és 3. utállak.
- Ne haragudj - mélyen belenézett a fagyos tekintetembe, de nem tudom, miért, de lágyabban néztem rá, és valamilyen oknál fogva megbocsájtottam neki.
- Nem haragszom, de azt elvárom, hogy valamivel kiengesztelj.
- Meg lesz - kacsintott.
- Ne kacsintgass! - mutattam fenyegetően
- Tudod, hogy csak viccelek - és megint csinálta, amitől nekem kissé elegem lett
- Jó éjszakát! - indultam meg az ajtó felé
- Ne - szólt hirtelen. - Maradj itt velem éjszaka. Nem lesz semmi - tette a kezét a szívére
- Miért szeretnéd, hogy itt aludjak?
- Mert... Mert minden este ugyanazt a borzalmas és horrorisztikus álmomat élem át. De tegnap, mikor velem aludtál... Átaludtam az éjszakát, nem volt semmi lidércnyomás. Csak mélyen aludtam, mint még soha.
Nem mondtam semmit, megindultam felé, beugrottam az ágyba, magamra húztam a takarót, és Justin felé fordultam, és Ő is felém. Egymást néztük, viszont egyikőnk se szólalt meg.
- Sajnálom - törte meg a csendet.
- Mit sajnálsz? - néztem értetlenül.
- A hátad. Fáj még?
- Csak nem tudok rá feküdni - tettettem a nevetésem, amit Ő is észre vett.
- Ha elvehetném a fájdalmadat, megtenném.
- Én voltam a hülye, hogy meglőttelek - emlékeztem vissza arra a pillanatra, mikor szét terült a földön, és Sophie segített neki.
- Téged is kirázott a hideg? - emelte fel a kezét, amitől elkezdett nevetni
- Persze - nevettem vele, és én is felemeltem a karom.
- Aludjunk, fárasztó napunk lesz - lekapcsolta az éjjeli lámpát, és láttam ahogyan a szemét lassan lehunyja
Én is megpróbáltam elaludni, de nem sikerült. Forgolódtam össze-vissza, amíg egy kar a derekamra fonódott, erősen tartott, ami, jól esett, mert azt sugallta: Biztonságban vagyok. Nem tudom mitől féltem, de féltem. Iszonyatosan. A következő pillanatban éreztem, hogy Justin közelebb bújik hozzám, és halkan megszólal:
- Aludj hercegnőm - és egy lágy puszit nyomott az arcomra. Pár másodperc múlva a nyakamra, meg a vállamra is nyomott egyet lágyan, és már nem volt bennem semmi félelem... Elmosolyodtam, becsuktam a szemeim, amitől azonnal elaludtam, Justin szoros karjai között, biztonságban... Boldogan.