7. Fejezet

Bonjour!

Azon gondolkoztam, úgy a héten, hogy eltörlöm a komment határt. Igaz, megint összejöttek a kommentek, aminek nagyon örülök, de így rájöttem, hogy ez az egész szerintem zsarolás. (Ne ítéljetek el ez csak az én véleményem!) Szóval, tegnap nem volt suli, és ma se (legalábbis nekem, haha), holnap meg ugye hétvége, ezért ma hozom nektek a részt, mert régen volt, és mert unatkozom, meg már kitaláltam mi fog benne történni, és nem bírok magammal, hogy ne írjam le nektek, haha.♥

Jó olvasást, és nem muszáj kommentelni!

Love you all.♥

- Cassy - suttogta valaki a fülembe -, ébresztő. Csere van - lassan kinyitottam a szemem és a hang mellé egy arc is társult, amin elkellet mosolyodnom, hogy ő ébresztett.

- Jó reggelt - szóltam reggeli, nyomott hangon.

- Neked is hercegnő - mondta bizonytalanul az utolsó szót.

- Tetszik ez az elnevezés - nevettem halkan, miközben felültem, és magam mellé néztem. Justin sehol.

- Magadra hagylak, hogy feltudj öltözni.

- Köszi, Adam - néztem a szemébe.

Becsukta a kocsi ajtót, magamra hagyva, miközben a táskámban turkáltam valami normális gönc után. Mikor megtaláltam, felkaptam magamra, kicsaptam az ajtót, amitől minden szempár rám szegeződik. Berúgom a lábammal, és elindulok a kis társaságunk felé, akik egy nagy halvány sárga, két emeletes, házat néznek. Végig mérem az egész házat, végül a többieket pásztázom.

- Jó reggelt fiatalság! - szólalok fel.

- Neked is - ölelt meg Sophie. - Megyek aludni, jó éjt! Vagyis... Jó napot? - vágott egy fintort.

- Menj aludni, tényleg fáradt vagy - nevettem hangosan.

Kijelentésemre kitárta a kocsi ajtót, Adam pedig követte, és előkészültek az alvásra. Ránéztem Lewisre egy olyan "Te nem mész aludni?" fejjel.

- Nem - válaszolt a fel nem tett kérdésemre.

- Honnan...

- Olyan kiszámítható vagy - eresztett egy halk nevetést.

- Mert reggel van - adtam a sértődöttet.

- Inkább menj köszönteni a barátodat - biccentett Justin felé.

- Mi nem...

- Ezt mond a lila foltnak a nyakadon - szólt, én pedig automatikusan kaptam oda a kezem. Fájt.

- Gonosz - néztem Lewisre szúrós szemmel.

- Csak igazságos - kacsintott.

- Jó reggelt Csipkerózsika - ölelt meg, amitől egy mosoly húzódott a számra. Oldalra fordította a fejét, így megérintve a szívás nyomát. Halkan felszisszentem az érzés miatt. - Fáj? - dörmögte a nyakamba.

- Igen - suttogtam a fülébe. Nem értem ezt az egészet. Néhány napja raboltak el, de én együtt vagyok azzal akit az elején meg is öltem volna, annyira utáltam. Most meg itt aggódik értem, mert fájdalmat okozott nekem. Én nem ilyen vagyok! Sosem voltam szerelmes, sosem éreztem milyen ha tényleg boldog az ember. Valamit csináltak velem. Nem tudom még, hogy mit, de kiderítem!

- Ne haragudj - szorított még jobban magához.

- Nem haragszom - szóltam szárazon, amitől elengedett és belenézett a szemembe. Gyönyörűek. Elakarok szakadni csodálatos íriszeitől, de egyszerűen nem megy. Magával ragadt. Késztetést érzek arra, hogy megöleljem, végig puszilgassam mindenhol, ahol csak tudom. Már megint mi van velem?!  Nagy erőfeszítések közepette sikeresen elszakadok a szemeitől, és a házat kezdem el nézni, ami körülbelül 50 méterre lehet tőlünk. Leülök a kék kockás takaróra, miközben tovább gondolkodom mi történik körülöttem. Nem tudom milyen szerelmesnek lenni, nem tudom milyen mikor valaki aggódik érted, vagy te aggódsz érte. Nem tudom milyen félni, vagy milyen féltve lenni. Ezek olyan érzések amiket eddig nem éreztem, de érezni akarok! Csak nem így... Nem ilyen gyorsan.

- Mit kell csinálni az emberrel, ha meglátjuk? - néztem Lewisre

- Meg kell ölni. Az ilyen gerinctelen emberek nem élhetnek - válaszolt ridegen, miközben a házat nézte. Hirtelen felindulásból felálltam amit mindkét fiú eléggé meglepetten nézet, végül is csak most ültem le. Oda léptem az autónkhoz kinyitottam az anyósülés mögötti ajtót, keresni kezdtem az egyik fegyvert, amit meg is találtam. Feltúrtam Justin táskáját is egy hangtompítóért, mert semmi kedvem lerendezni még a szomszédokat is. Örömömre szolgálva megtaláltam, így halvány mosollyal kimásztam az autóból, és utamat a ház felé vettem. Felcsatlakoztattam a hangtompítót a fegyverre, amitől még maga biztosabban haladtam tovább.

- Te meg hova a csudába mész?! - ragadta meg a kezem Justin.

- A házhoz. Lewis azt mondta meg kell ölni a pasast. Mire várunk?! Itt figyeljük pedig csak annyi lenne az egész, hogy berúgjuk az ajtót, a csávó fejébe eresztek egy golyót, és vége van. Mehetnénk vissza Mr. Knighthoz - adtam a tudtára.

- Ez nem ilyen egyszerű - szűrte ki a fogai között idegesen.

- Csak figyelj - mondtam, és kibiztosítottam a fegyvert, a kezem meg kirántottam a fogásából, így újra neki iramodtam a háznak. Néhány lépésnyire volt már csak tőlem, összeszedtem minden bátorságom, hátra néztem a fiúk lassan követtek. Egy szemforgatással előkotortam a nadrágzsebemből egy hullámcsattot, letérdeltem a zár elé, és kinyitottam. Megint hátra néztem, és meg láttam Adamet, aki mint a többiek elképedve néztek engem. Én se tudom, hogy hogyan csináltam, csak cselekszem. Megálltam két lépésnyire az ajtótól. Hallottam egy lány nyomott sikítását. Nem hagyhatom, hogy megölje ez a barom! Becsuktam a szemem, és a zár alá rúgtam amitől az ajtó kitárult, így átláthattam a nappaliba, ahol egy 40 év körüli férfi görnyedtem fekszik, egy körülbelül velem egy idős szőke hajú lányon, aki már sír a fájdalomtól.

- Engedd el te seggarc - köptem oda a pasasnak foghegyről.

- Te is szeretnél egy menetet cica? - kacsintott.

- Tudod, haver... - kezdtem el forgatni a kezem között a fegyvert. - Ez az a két dolog amit utálok. Ha cicának hívnak, és rám kacsintanak - néztem rá hidegen, amitől láttam, hogy megdermed a fegyver láttán.

- Megölsz? - kérdezte nagyot nyelve.

- Az nem is kifejezés - emeltem rá, és meghúztam a ravaszt. A férfi gyengén hullott a földre, amitől a lány még jobban kezdett el sikoltozni. Oda mentem hozzá, letéptem a celluxot a szájáról, és egy jól eső nyögés esett ki a száján. - Jól vagy? - kérdeztem, miközben a kezéről próbáltam kicsomózni a kötelet... Sikertelenül.

- Igen jól vagyok - válaszolt én meg felálltam mellőle, és a konyhába mentem, ahol megtaláltam egy nagyobb kést, így visszamentem a nappaliba, és a fiúk is ott voltak már, miközben a lányt nézték.

- Mi van nem láttatok még meztelenül egy lányt? - emeltem fel a szemöldököm, mire mindenki rám nézett.

- Kérlek ne ölj meg! - szólalt fel a megkötözött lány, lassan leguggoltam mellé, és elvágtam a köteleket a kezén, meg a lábán.

- Téged se az eszedért raboltak el... - morogtam az orrom alatt, miközben hallottam ahogy Lewis halkan felkuncog. - Ha már ilyen jól szórakozol, ide hoznád a sport táskám, hogy adjak neki valami ruhát? - néztem rá.

- Hogy hívnak? - kérdezte Justin.

- Daisy Peterson - nyögte ki nagy nehezen.

- Justin ne néz már - csattanok fel, mire rám mosolyog.

- Csak nem féltékeny vagy? - húzogatta a szemöldökét.

- Kussolj, jól van? - förmedtem rá.

- Tudod, hogy szeretlek - jött oda hozzám, és megölelt.

- Itt van a táska - lihegte Lewis.

- Akkor már ki is mehettek - vettem át. Ahogy mondtam, kimentek, én meg keresni kezdtem ruhákat a táskámból. Amint találtam egy normális ruha összeállítást, oda dobtam neki, és megvártam, amíg felöltözik. - Mehetünk? - vontam fel a szemöldököm, amire megcsóválta a fejét. - És miért nem? - kérdeztem kissé hangosabban.

- A pincébe van még egy lány - szólt félénken.

- Fogd meg ezt - adtam a kezébe a táskám - lemegyek érte - indultam meg balra.

- Másik irányba van azt hiszem! - kiáltott utánam a lány.

- Kösz - morogtam. Hihetetlen, hogy még ezt is nekem kell csinálnom! Balra volt egy barna kissé repedezett ajtó, így gondolom ez lesz az. Amint kinyitottam, nyikorgó hangot adott ki. Tapogatózni kezdtem a falakat, amint megtaláltam amit kerestem. Megnyomtam, és fény gyűlt az apró pincébe, körbe néztem, és megláttam a porban fekvő lányt, aki elég lassan veszi a levegőt. Oda sétáltam, és a hátára fordítottam... Ne! Ez nem lehet! Ő nem lehet! Hiszen Ő Bella...